homeoffice_tipp_legyel_gyorsabb

Homeoffice tipp: Így legyél gyorsabb a munkában!

A koronavírus terjedésének lassítására hozott intézkedéseknek köszönhetően sokan áttelepítették irodájukat otthonukba és onnan folytatják munkájukat. Mostanra már biztosan adott minden technikai feltétel, megvan minden hozzáférésed, megtaláltad a számodra megfelelő felületeket, alkalmazásokat és túl vagy az első sokkon is, amit az új helyzet okozott. Próbálsz lavírozni az otthoni teendők és a munka között, de ez egyáltalán nem egyszerű. Tudom, hiszen én is ebben a cipőben járok.  Most elárulom, hogy én hogyan gyorsítom fel a számítógépes munkát. 

Felejtsd el az egeret!

Bizonyos feladatoknál legalábbis mindenképpen. Ugyanis az egér sok esetben csak hátráltat, lassít. Az én csodafegyverem a billentyűzet. Igyekszem a lehető legkevesebbszer az egérhez vagy a touchpadhoz nyúlni. Ahol tudom, billentyűparancsokat használok egy-egy művelet elvégzéséhez ahelyett, hogy a menüket nyitogatnám és az egérrel kattintgatnék. A legismertebb, sokak által használt Control+C (másolás) Control+V (beillesztés) kombináción kívül még jó pár létezik, melyeket megéri megjegyezni, hiszen gördülékenyebbé és ezáltal gyorsabbá teszik a számítógépes munkát. 

Milyen esetekben vetheted be a billentyűparancsokat?

A lista nagyon hosszú, én most a teljesség igénye nélkül sorolok fel egy párat:

  • Átlépés egyik programból a másikba
  • Lépkedés programon belül megnyitott dokumentumok/táblázatok között
  • Új dokumentum vagy mappa létrehozása
  • Legutóbbi művelet visszavonása
  • Legutóbbi művelet ismétlése
  • Keresés
  • Mentés
  • Nyomtatás
  • Program bezárása
  • Képernyőfotó készítése stb.

Érdemes azoknak a programoknak a menüjét tüzetesen átnézned, amelyeket gyakran használsz, mert bizonyos menüpontok mellett feltüntetik a hozzá tartozó billentyűparancsot is. De arra is van lehetőség, hogy te hozz létre billetyűparancsot az általad sűrűn használt funkciók, műveletek gyors elérésére.

Amire mindeképpen figyelj: Windows és Mac gépeknél eltérőek a billentyű kombinációk. Ha Mac géped van, akkor itt találsz részletes leírást az alkalmazható billentyűparancsokról. Itt pedig arról olvashatsz, hogy hogyan hozhatsz létre saját billentyűparancsokat Mac-en. Windows esetében a billentyűparancsokat itt és itt találod. A billentyűparancsok testreszabása pedig így történik.

Legyél te is billentyű-virtuóz!

Illusztráció: Csaba Nagy képe a Pixabay -en.

Hozzászólás írása

Az e-mail cím nem lesz megjelenítve. Kötelező mezők *-gal jelölve.